Buruczky Ferenc

BURUCZKY FERENC

1968 - 1997

Buruczky Ferenc meteorológus gimnáziumi tanulmányait Zalaszentgróton végezte kiváló eredménnyel, majd az ELTE meteorológus szakán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt, a BEAC Természetjáró Szakosztályában vált a természetet kedvelõ fiatalember tudatos, szervezett természetjáróvá, majd nagyszerü eredményeket felmutató teljesítménytúrázóvá. Diplomája megszerzése után elõbb a sármelléki, majd a budaõrsi repülõtéren dolgozott meteorológusként, majd a Pannon Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezõgazdaságtudományi Karának Agrometeorológiai Tanszékén végzett oktató és kutatómunkát, s készült a Ph. D. fokozat megszerzésére. Szorgalmával, kedvességével és szerénységével mindenütt kivívta társai szeretetét és megbecsülését. Önzetlensége, segítõkészsége és kitartása szinte ámulatba ejtette környezetét.

A SUPER 8 teljesítménytúrának elõbb szervezõje, majd vidékre kerülése után rendszeres résztvevõje volt. Az idén is elindult a túrán, de sajnos a kerékpáros szakasz elején máig is érthetetlen módon elesett, s olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, melyekbe két nappal késõbb a gyorsan érkezõ és gondos orvosi segítség ellenére belehalt. Halála mélyen megrázta az egész természetjáró társadalmat. Ferit mély részvét mellett június 21-én temettük el szülõfalujában Türjén. A temetésen a rokonok, tanítványok és munkatársak mellett ott voltak a BEAC Természetjáró Szakosztályának, a Teljesítménytúrázók Társaságának, valamint a Téry Ödön Turista Baráti Társaságnak a képviselõi, valamint rajtuk kívül is Feri számos turista-társa és barátja.

Fájdalmasan korán félbeszakadt, mégis teljességre törekvõ élete példa, értelmetlen, tragikus halála pedig intõ figyelmeztetés lehet mindnyájunknak.

Azon leszünk, hogy Buruczky Ferenc emlékét ne csak szívünkben és agyunkban tartsuk meg, hanem túristához méltó módon is megörökítsük.