Szolnoki Attila ismét a leghivatkozottabb kutatók között

A Clarivate Science 2001 óta minden évben közzé teszi azoknak a tudósoknak, kutatóknak a listáját, akik az elmúlt évben a tématerületükön megjelentetett publikációikkal jelentős befolyásra tettek szert, és ezt az általuk publikált cikkek idézettsége is tükrözi. 2021-ben mindössze három magyar tudóst sorolt a highly cited (Kiemelten hivatkozottak) közé.

Fizikából egyedül az ELKH EK MFA munkatársa, Szolnoki Attila tudományos tanácsadó kapta meg a címet, immár harmadik egymást követő évben. Az elismerés azt jelzi, hogy 2021-ben a fizika területén Szolnoki Attila a leghivatkozottabb 1%-ba tartozik.

Attilát közeli munkatársa, Szabó György Széchenyi díjas fizikus, az MFA professor emeritusa az alábbiakban méltatja:

“Szolnoki Attila kutatói pályafutása kezdetén a szilárdtestekben megfigyelhető nem-egyensúlyi jelenségeket vizsgálta a statisztikus fizika módszereivel. A kiemelkedően magas nemzetközi elismerés annak következménye, hogy ezek a módszerek eredményesen használhatók az evolúciós játékelméletben, amely mára egységes matematikai hátteret ad a jelenségek megértéséhez a biológiában, a közgazdaságtanban és az emberi viselkedés kutatásában. Tudományos munkájának legfontosabb területe a közösség számára hasznos együttműködést segítő hatások felderítése az önzés, az élősködés, illetve a potyázás ellenében. Ezek a hatások jelen vannak a mindennapi életünkben (pl. a közlekedési dugók kialakulásában) és az emberiség jövőjét fenyegető legfontosabb területeket is érinti. Az élősködés és az együttműködés közötti küzdelem eredménye a klímaváltozás, a szegények és gazdagok közötti különbség növekedése, illetve a jelenlegi járvány elleni küzdelemben felszínre került nehézségek. A témakörben írt cikkeiben elemezte a kapcsolatrendszer, a tekintély, a büntetés illetve jutalmazás, a többségi viselkedés követése, az információ átadás, a társulás és még számos tulajdonság hatását az együttműködés gyakoriságára.”

A leghivatkozottabb kutatók teljes listája a WoS oldalán https://recognition.webofscience.com/awards/highly-cited/2021/